16, A teremtett lények öntudatszintje

A Virág-rendszer törekvéseinek jobb megértése érdekében javaslom, tekintsünk bele világunk finom szerkezetébe úgy, ahogy eddigi tanulmányaim ezt feltárták nekem. Tekintsünk bele abba a struktúrába, amelybe nekünk, embereknek át kell alakítanunk a gazdaság szerkezetét, és el kell indítani egy olyan tisztítási folyamatot, amely az isteni tökély színterévé változtat bennünket, a szívünket, s mindazt, amit alkottunk.

1. Materiális – állati

2. Energetikai – félállati rabszolga

3. Kauzális – önnön vágyainak rabszolgája

4. Mentális – Istenkereső

5. Éteri – Istent szolgáló (varázsló)

6. Legalsóbb szintű szellemi lény (terv)

7. Célmutató szellemszemély

8. Vágyangyal

9. Álomalkotó

10. Tudásépítő

11. Ismeret-nyújtó

12. Gondolat-ébresztő

A vázlatból láthatjuk, hogy a Világegyetem teremtett lényeinek a tudat- és öntudatszintje igen különböző. Ezek között a szintek között hidak találhatók. Ezek a szintek természetesen nem ilyen merev felépítésűek, hanem egymásba hajlanak. Sőt, általában egy-egy lény szellemiségében vagy lelkivilágában e szintekből több is jelen van, de többnyire egy dominál közülük. Olyan ez, mint amikor egy-egy ember jellemrajzát az égi állatövek alapján igyekszünk megérteni, s rájövünk, hogy az uralkodó bolygójának vagy állatövének hatását más, ahhoz közelebb álló objektum is befolyásolja valamiképp. De többnyire egy bizonyos dolog mindenképp összeköthető az őt uraló égi kép adomáival. Minél közelebb van egy szomszédos égitesthez, annál inkább igyekszik az is befolyásolni az életét, s így jelleme is annál összetettebb lesz. Itt is erről van szó. Ha az illető lény jelleme egy bizonyos szint közepe-táján helyezkedik el, annak a szintnek a fő jellemzői lesznek rá alkalmazhatók. Ha azonban annak a szintnek a perifériáján jár (elején vagy végén), akkor jellem-együttesére, életére, karmájára, hibáira és erényeire még, vagy már rányomja bélyegét az alatta vagy fölötte lévő szint.

Világunk áttekintése

Mielőtt még rátérnénk az egyes szintek jellemzőinek elemzésére, célszerűnek látom, hogy áttekintsük azok létrejöttének körülményeit, okát, célját. Így kaphatunk teljes képet arról, hogy a tudatszintek tekintetében hogyan is épül fel a világunk.

A legtöbb mitológiai beszámoló, szent könyv vagy ősi teremtés-mítosz gyakorlatilag úgy írja le a teremtés kezdetét, hogy a Létezőnek, a Teremtőnek nem volt kezdete. Ő öröktől fogva létezett. Jóllehet, ezt a mi tudatszintünkön még (vagy már) nem értjük, mindazonáltal ez nem szolgáltathat elegendő okot arra, hogy elvessük. A fent említett irodalmi alkotások lényegesen magasabb rendű tudatos élőlények elméjéből származik – ráadásul teljesen tiszta szívvel és odaadó szolgálattal (Isten és Istenhez közel álló emberek szolgálatával) párosulva – így bízvást feltétel nélkül átadhatjuk magunkat ezen ismeretanyag vezérlő erejének, és lelkiismeretünket kimunkáló hatásának. Minél magasabb öntudati szintre jutunk az életünk során, egyre inkább megvilágosodik előttünk ennek jelentősége.

Tehát az önmagában is tökéletes Létező még semmilyen megnyilvánulási formával nem rendelkezett, és minthogy Rajta kívül senki sem létezett, nem is tudhatott Róla senki. Nem is tehetett se önmagáért, se másért semmit. Gondoljunk arra, hogy mi történik akkor, ha valahol huzamosabb ideig egyedül vagyunk. Gondolatok ébrednek bennünk. Olyan gondolatok, amelyek egy idő után önálló életet élnek. Tanulnak, vágyakoznak, terveznek, tenni akarnak, meg akarnak nyilvánulni, más gondolatokkal kapcsolatba akarnak kerülni.

Nos, ez történt Istennel, a Létezővel is. Gondolatai ébredtek. Ezt némely mitológiai leírások úgy ábrázolják, hogy a fejéből bizonyos lények (istenek, félistenek, angyalok) emelkedtek, vagy pattantak ki, akik azután már önálló életet éltek az Isten birodalmában. A Biblia az első ilyen szellemteremtményt 'Szó'-nak nevezi (ő lett később testté, Jézus Krisztus néven, s ugyancsak ő lett a Mennyei Királyság főkirálya és főpapja, Mihály arkangyal néven).

Ezek az önálló gondolatok egy ideig csupán közvetlen Nemzőjükkel és Ősszülőjükkel tartanak fenn kapcsolatot, egymással nem. Ha egy anyának ikrei vannak, akkor azok egy ideig még nem ismerik fel egymást, csak az édesanyjukat. Csak tőle tanulnak. Tőle is tudják meg, hogy más, hasonló személyek is vannak körülötte. Ugyanígy Isten gondolatai. Ahogy Isten Gondolatokat kezdett önálló létre szabadon bocsátani, megkezdődött a teremtés. Innen kezdve már nem volt egyedül a Világegyetemben. Ez volt a kezdet. Egyben ez a teremtés lett az Ő ruhája, vagyis megnyilvánulása. Ettől kezdve már mások, a teremtményei számára is létezett. Így ez csak a mi gyarló szemszögünkből minősül kezdetnek. Az Ő számára ez mindig is volt, csupán mások számára még nem volt nyilvánvaló. Mi, teremtményei valójában ettől kezdve nevezhetjük Őt Létezőnek, de egyben Léteztetőnek (Jehovának) is. Jól lehet, Ő korábban is létezett, de mivel mi nem léteztünk, a mi számunkra Ő sem létezett. Így gyakorlatilag csak mi, teremtmények nevezzük Őt Létezőnek, mert az Ő szemszögéből ennek a kifejezésnek nem lenne értelme. Ő benne nincs kettősség. A lét akkor lét, ha van nemlét is. Az Ő szemszögéből viszont a saját létezése abszolút, nincs mihez hasonlítania. Nekünk van. Persze nekünk se mindjárt gondolati szinten, hanem majd jóval később, amikor már a szellemi birodalomból a lelki dimenziókba kerülve, hol létezett a megnyilvánulásunk, hol nem. Alsóbb szinteken ezt úgy éltük meg, hogy hol létezünk, hol nem; hol élünk, hol nem; megszületünk, meghalunk.

Az Isten-teremtette Gondolatok tehát elkezdték megismerni egymást, és ezt az ismeretüket összevetették Ősokukkal, Istennel. Megtanulták, hogy Atyjuknak több megnyilvánulási formája van, hisz azt látták, hogy Ő mindegyikben benne van, jóllehet, mindegyikben némiképp eltérő formában: az adott gondolat egyéniségének megfelelően.

E Gondolatok elkezdtek egymással – ki-ki, akihez vonzódott – szervezetten összekapcsolódni, egymással szervezett gondolat-halmazokat létrehozni, és ezeket fenntartani. Tették ezt természetesen az őket alkotó Ősatya segítségével és irányításával, de mégis szabad akarattal, egyéni elhatározásból, egymás iránti őszinte érdeklődésből; látván, hogy ezekből a kapcsolatokból micsoda örömteli, harmonikus és változatos világ építhető föl. Boldogok voltak ők is, és látván ezt az Ősatya – mint ahogy játszadozni látja az atya a gyermekeit – boldog volt Ő is.

Ebből a boldog játszadozásból, tanulásból létrejöttek olyan egységek, melyek már egy bizonyos téma köré csoportosultak. Létrejött az angyaloknak egy-egy szervezett csoportja, az Ismeret.

Az így létrejött Ismeretek szintén elkezdték keresni a magukhoz hasonló szerkezetű, ám más-más tartalmi maggal rendelkező társaikat: hisz eddigre már az Ismeretek is önálló lényekké cseperedtek, fejlődtek. Rátalálván egymásra, szerves kapcsolódásokat hoztak létre, kialakítva egy-egy szélesebb körű ismeretrendszert; megszületett a Tudás.

A Tudás Istennek már egy olyan nagyhatalmú ismeret-rendszerrel bíró teremtménye volt, amely idővel alkalmassá vált más jellegű testalkotásra, az Isten testének más jellegű megmutatására, más jellegű megnyilvánulásra.

Ha a Gondolatok angyalok, vagyis gondolat-hordozók; akkor az Ismeretek kérubok, vagyis őrzők (a szó szervezett őrzői); a Tudáslények, pedig szeráfok, vagyis tűzjárók, törvény-angyalok, szerkezeti fenntartók.

Amint egy teremtett lény valamilyen szintű tudáshoz jut, szabad akarata révén kombinálni kezd: Mire lehet ezt a tudást, vagy ismeretet fölhasználni? Két dologra. Vagy továbbsegítjük a már meglévő életet, további variációkkal színesítjük azt. Örömöt okozunk Annak, akitől függünk, hogy ettől mi is boldogok legyünk. Segíthetjük vele társainkat, hogy ők is ezt tegyék, és így gyakorlatilag a végtelenségig szélesítjük a képzeletünk megvalósítását egységben, egymással harmóniában, Alkotónkkal összhangban.

De fölhasználhatjuk a megszerzett ismeretet arra is, hogy a már meglévő teremtésműből egyéni adottságunknak és hatalmunknak megfelelően részt harapjunk ki, azon saját elképzelés szerinti uralmat gyakoroljunk; s bebizonyítsuk (megpróbáljuk bebizonyítani) Alkotónknak, hogy mi is meg tudjuk tenni azt, amit Ő. Megmutathatjuk Neki, hogy megszerzett tudásunk már elegendő ahhoz, hogy Ő hozzá hasonlóan, de Őt nélkülözve, újabb és újabb, lenyűgöző megnyilvánulásokat hozhatunk létre, s tarthatunk fenn örökké. Vagyis megirigyelhetjük Atyánktól azt a hatalmat, amit fölöttünk és teremtménytársaink fölött gyakorol; s akár részben, vagy egészben el is vehetjük ezt Tőle, meg is foszthatjuk Őt ettől, vagyis akár az Ő helyére is ülhetünk, hogy a továbbiakban nélküle, helyette folytathassuk azt a munkát, amit Ő elkezdett, de most már egy saját célt tűzve ki, saját stratégiát, egyéni módszereket használva.

Tekintettel arra, hogy ez a folyamat még időn kívül történik – s Isten kívül is marad örökké –, beláthatjuk, hogy Ő az ilyen gondolatokkal már azok keletkezésének pillanatában, tisztában volt, s pontosan ismerte azok kimenetelét, lefolyását, fejlődését, és az összes következményét. Ennek ellenére azt akarja, hogy mások is lássák meg ezt. Ezt úgy érheti el, hogy létjogosultságot biztosít nekik.

Gondolataink tehát, és személyiségünk sohasem keletkezett, csupán megnyilvánult. Ezért tűnik számunkra – saját vágyaink börtönébe zárt lelkek számára – úgy, mintha a gondolataink valamikor keletkeztek volna, vagy mi egyszer csak létrejöttünk volna. Nem! Mi is, gondolataink is öröktől fogva léteztek, csupán más-más megnyilvánulási formában, vagy éppen megnyilvánulatlanul. Az Ő részei vagyunk, és voltunk mindig is. Csupán a Tőle való eltávolodásunknak, és az e miatt való egyre mélyebbre süllyedő megnyilvánulásunknak van kezdete. Isteni természetűek vagyunk, s mint ilyenek: öröktől fogva létezünk, s örökké élünk. Csupán az életünk, a létünk minősége változik attól függően, hogy Neki hátat fordítva, Vele összhangban, vagy Őt keresve, Hozzá igyekezve éljük ezt az életet. Mind-mind az Ő részei vagyunk, akárcsak a tűz részei a lángnyelvek (ők hatalmasabbak), vagy a parányi szikrák.

Tehát a lázadás – mint látjuk – nem itt a földön kezdődött, s a lázadó sem keletkezett. Mindig is volt, de szívét már a szellembirodalomban az foglalkoztatta, hogy létjogosultságának helyzetét Atyja helyett ő maga határozza meg. Itt az anyagi világban, Édenben már csupán csak nyilvánvalóvá vált ez a szívállapot. Mindössze mások számára is meglátszott az, amire ő fenn az égben törekedett. A megnyilvánuláshoz idő kell. Az eseményeknek egymást kell követniük, egymás következményeiből kell táplálkozniuk, hogy tessék meg annak célja és iránya.

Sok-sok oldalról közelítettük már meg a gonoszságot, annak okát, célját; és nyilván vége sem lesz ennek a megvilágításnak mindaddig, míg azt minden teremtett lélek jól meg nem érti. Most azonban térjünk vissza fonalunkhoz, melyet egy időre a gonoszság feltárásának oltárára helyeztünk.

A Tudat tovább szerveződik. Álmokat sző. Látja magában, még megnyilvánulatlanul mindazt a csodát, melyet önmaga szintjén, jellegén elérhet, megalkothat, másokkal összhangban, velük karöltve építhet. Ők tehát Álom-lényekké szerveződtek, s ők segítenek nekünk is abban, hogy, megszerzett tudásunkat álom formájában láthassuk. Nekik köszönhetjük, hogy megálmodhatjuk mindazt, amit szeretnénk elérni.

Az Álom-lények egyszer csak fölébrednek önnön szendergésükből, most már latolgatva lehetőségeiket, vágyakozni kezdenek arra, amit az álmaikban kiszűrtek, mint méltókat és lehetőségeket az életük, létük továbbfejlesztéséhez, továbbvezetésükhöz. Vágyszeráfokká szerveződtek, és segítenek bennünket is egyre reálisabb szelektálást, válogatást megvalósítani az álmaink, elképzeléseink között.

Amennyiben a Vágy-lények megvalósítandó pontokra leltek, innen kezdve Céllényekként azonosíthatók akár az égben láthatatlanul, akár itt bennünk, a célirányos tisztánlátásunk kialakítása mögött.

A célok megvalósításához természetszerűen jól kidolgozott, és jól követhető tervekre van szükség. A Terv-angyalok így a Céllények birodalmából fejlődnek tovább isteni indíttatás és egymás iránti szeretet szellemi megnyilvánulásaképpen. Megtervezik tehát azt, hogy hogyan érjék el, hogyan valósítsák meg, hogyan építsék föl, vagy éppen hogyan harapják ki a már meglévőből azt, amire vágytak, amiről álmodtak, amiért tanultak, vagyis amiért végtére is léteznek.

És itt tátong egy óriási szakadék, amit mi, materializált emberek átívelhetetlennek, áthatolhatatlannak gondolunk. De ez a gondolat csupán a fátyol miatt van, látszik számunkra, hisz elfedi szemünket az anyag, a lélek bizodalmába bocsátott vágyunk következménye, az idő és a tér: a megnyilvánulás.

A vágy önmagában nem helytelen, még akkor sem, ha az a lelki birodalmakat célozza is meg, de számolnunk kell a vágy megnyilvánulásának következményeivel, az örökös kettősség érzésével; illetve számolnunk kell azzal, hogy itt szembekerülünk annak az Ősangyalnak a munkájával is, aki már a szellembirodalomban Atyja jogaira tört. Itt az ő vágyai is megnyilvánulnak, s komoly konfrontációk színterévé teszi az egyébként sokak által gyönyörűre tervezett lelki és főleg anyagi világot. Igen, itt nem kerülhetjük el őt, a nagy Hazugot, az Ősellenséget, az Őshomályt (aki a szívünket már akkor kétségek közé szorítani igyekezett). Itt szemtől szembe kell vele állni, s ez az a hely, ahol, végleg eldől, kinek van igaza, s ki hazudik. Ez a hely így tehát komoly szenvedések színhelye lesz. Sok-sok gyötrelem és kétség közepette kell helytállni, s bizonyítani: létünk méltó arra, hogy szabad akarattal éljünk; méltó arra, hogy ennek a gyönyörű világnak élőlénye, sőt szabad személye legyünk. Isten itt bizonyítja be számunkra, és az Őshazug számára, hogy e világban csak annak van önálló döntési joga, létjogosultsága, aki ezt a legmesszebbmenőkig összhangba hozza az Ő akaratával. Ő nélküle ez a világ nem létezhet. Ez ugyanis az Ő teste. Ha egy szövetszál ebből kihull, s Tőle függetlenül önálló életre kel, az sajnos alkalmatlan arra, hogy akár a tökéletes egészet, akár annak részét hatékonyan és örökké kormányozni tudja. A rész sohasem lesz képes arra, hogy az Egésztől függetlenül bármiféle létet is fenntartson. A gyermek sohasem igazgathatja atyja házát. De a sajátja megalapozásához is az atyjától szerzett tudás kell. Ez viszont mindig alá lesz rendelve az atyai háznak. Ne tévesszen meg bennünket az, hogy manapság a fiak látszólag önálló háztartásokat, házasságokat alkotnak. Ez, ha elszakad az ősök tiszteletétől, az atyai háztól; szép lassan ugyan, de végérvényesen leépül. Épp ez a tendencia látszik most a világban. A világunk hanyatlik, haldoklik. Ennek egyik fő oka, hogy legtöbbünk igyekszik szakítani felmenői tiszteletével, a hagyományokkal, a vallással, és ismerettel, amelyeket az atyákon keresztül továbbíthatunk a fiak felé.

Most, hogy a szellembirodalom szintjeit áttekintettük, ugorjunk egy hatalmasat, lépjünk rá arra a láthatatlan hídra, amely összeköti a szellemet a lélekkel, s térjünk egyre sűrűsödő léttereink lélegzetelállító mélységei és változatos dimenziói felé. Ugorjunk fejest e végtelennek tűnő óceán legsűrűbb habjaiba, s lassan-lassan hagyjuk magunkat mind jobban elmerülni benne.

Kezdjük tehát a legfelsőbb réteggel, a lelki dimenziók legritkább felszínével. Bizonyos mitológiai leírások a megnyilvánult valóságot a következő öt elemből építik föl: föld, tűz, víz levegő és éter. Ettől némiképp eltérnek az elnevezések, de a lényegük attól még ez marad. Fölülről tekintve tehát legritkább az éter. Amikor a vágyakozó, célt kitűző és a megvalósítást megtervező szellemszemély továbbra is fenntartja, hogy ő bizony, ha törik, ha szakad, elhagyja Atyja égi birodalmát, s mélyebb szintre térve megvalósítja azt, amiről álmodott, amiről Atyjának s társainak dalolt, akkor a mi szemünkkel mérve egy parányi lélekszikrává sűrűsödik. Hogy e szikra mások számára is nyilvánvalóvá legyen, éteri részecskék veszik őt körül: étertestet ölt magára. Az éteri részecske olyan parányi szubatomi összetevő, hogy egy-egy elektronba is több millió elfér belőle. Mégis arra már alkalmas, hogy bizonyos mértékben összesűrűsödve (például egy ennél is parányibb, de élő lélekszikra köré, irányítása alá) más, hasonló méretű társai számára is láthatóvá válik; a szellemszemélyek számára, pedig egyenesen ragyogóvá válik ez az önálló, kalandra induló parányi lény. Az éter, mint az anyag legfinomabb alkotóeleme 10^{-12 (tíz a tizemkettediken)} – 10^{-15 (tíz a tizenötödiken)}- szer akkora, mint a legparányibb atom, a hidrogén. Ha az anyagi részecskék leggyorsabbika a foton, és hasonlóan gyorsan mozgó elemi részek sebessége 300 000 km/s, akkor az éteri részecskék sebessége fordított arányban a méretével – kb. 10^{12 (tíz a tizenkettediken)}-szer akkora. Nem csoda, hogy a tudósok még nem bukkantak rá konkrétan. Az atommal, vagy annak összetevővel is nagy nehezen tették ezt meg. Már pedig az éteri részecskék billiószorta, billiárdszorta kisebbek, s a sebességük is több billiószorosa a fényének. Eddigi ismereteink szerint – ezt is a legősibb isteni beszámolókra alapozva – a lelki dimenziók legparányibb, legritkább (bár ez így kérdéses) és leggyorsabb eleme az éter. A ritkasága így valóban kétséget ébreszt, hisz egy anyagfajta sűrűsége viszonylagos; csak a hasonló tulajdonságú anyag sűrűségével mérhető. Így az éter sűrűsége is csak éteri mértékkel mondható sűrűnek, vagy ritkának. A leírások szerint (a Védák Írásai adnak erre kielégítő magyarázatot, de egyiptomi, vagy más leírások is megközelítik ezt) úgy tárják fel számunkra az éter viszonylagos sűrűségét, hogy a létező Világegyetemben egyenletesen el van osztva, minden dimenziót, így az anyagot is egyenletesen átjárja, és természeténél fogva mindenen képes áthatolni. Ennek ellenére a sűrűségét ugyanúgy változtatni lehet (koncentrálni, hajtani), mint a levegőét. Nagyjából úgy is viselkedik, mint a levegő. Ezért bizonyos misztikus leírások néhol levegőnek is írják le, mások viszont (mint pl. a Nagy Piros Könyv) egyszerűen Semminek, űrnek, míg megint mások szélnek. A lelki dimenziók anyagai között mellesleg a legsűrűbb. Sűrűsége több milliószorosa a legsűrűbb materiális anyagénak. Legkönnyebben elektromágneses térrel változtatható meg a mozgásának az iránya és a lokális sűrűsége. Természetes azonban, hogy a legsűrűbb hártyát a lélekszikra vagy más, mélyebb dimenziójú elemek közvetlen környezetében hozza létre. Másfelől viszont minél mélyebb, sűrűbb dimenzióba lép, annál sűrűbb, és annál lassúbb a mozgása is. Létrehozza a hangulat elemeit.

Az éter továbbsűrűsödik, s egy bizonyos szinten létrehozza a mentális birodalom elemeit: az érzéseket és érzelmeket. Ezek a tulajdonságok természetesen léteznek a különféle szellemi birodalmakban is. Maga a Teremtő is rendelkezik velük. Ellenben, mint korábban láttuk, a lelki birodalmak megjelenése azt a célt szolgálja, hogy vágyainkat, és az azok felépítéséhez, megnyilvánulásához, megmutatásához, mások által láthatóvá, tapasztalhatóvá tételéhez nyújtson alapot, alapanyagot. Ha az éter különféle változásai a lélekszikra hangulatát fejezik ki, akkor ennek alsóbb, bonyolultabb megnyilvánulása föltárja, hogy mi rejlik a szív mélyén. Föltárja, megmutatja, hogy az illető lélekszikra mit, s hogyan érez dolgokkal, vagy társaikkal, környezetével kapcsolatban. Olyan dimenzió ez, amely a lélekszikrák találkozásából fakadó súrlódásokat, vonzalmakat, konfrontációkat, és egyéb érzelmi megnyilvánulásokat mások számára is láthatóvá, tapasztalhatóvá, elemezhetővé teszi. Ezzel gyakorlatilag a lélekszikrák sebezhetővé válnak a rosszindulatú hajlamot mutató, az Őshazug idáig lejutó elemei számára, s gyengeségeiknél megragadva őket, akár rabszolgáivá, de mindenképpen áldozataivá válhatnak. S mint látjuk, igen sokan válnak is. Ezt mutatja a történelmünk.

No de, hogy a fent említett áldozati lélekszikrák még sebezhetőbbekké váljanak, de inkább, hogy minél közelebb kerüljenek vágyaik megvalósításához: olyan testet öltenek magukra, amely arról tájékoztat, hogy életünket, tetteinket milyen ok-okozati összefüggések vezérlik. Ez az előbbinél alsóbb szintű burok, melyet természetesen a nála sűrűbb elemi szerkezet, a mentális szerkezet építi föl, s bonyolítja összébb logikai sűrűségűre. A mi fizikális világunk a dimenzió-kutatásban nagyjából eddig a magasságig jutott el. Ezen a szinten már mi is képesek vagyunk élő világokat, úgynevezett virtuális világokat létrehozni. Nevezik ezt a létsíkot siber-térnek is, vagyis olyan élettérnek, ahol logikára épülő világokat alkothatunk, mozgathatunk, és működtethetünk. Még szerencse, hogy e siber-tér mozgatható elemei nem képesek önálló döntéshozatalra, különben amennyire az alkotóik hajlamosak (sőt erősen hajlanak is) a gonoszságra, már rég leigázták volna a kauzális síkon keresztül az egész Világegyetemet, s előbb uralmuk alá hajtanák, majd felelőtlenségük következtében rövid úton megsemmisítenék azt. Még jó, hogy szabad akarattal egyedül a Teremtő ruházhatja fel a teremtményeit, vagy az Ő közreműködése szükséges hozzá. Még így is igen sok olyan teremtmény kapta meg ezt a kiváltságot, amely bizonyította, hogy nem érdemelte ki. Természetesen tőlük Isten meg is fogja vonni ezt az emberi méltóságot, szabad kiváltságot.

A kauzális síkokról még alsóbb, ritkább közegbe érve, az asztrális síkra, az energetikai mezőbe érkezünk. Az energia az anyag legközvetlenebb alkotó-részecskéje, és egyben az utóbbi mozgatását és fenntartását is végzi. Az itt élő élőlények csillag-istenek, illetve a mi Nap-rendszerünk központi égitestén szolgáló Nap-isten. Ez a sűrűségű réteg, amely már a mi fizikai szemünkkel is látható – bár erősen földhöz ragadt szemünkkel nem látjuk a fényben (napfény, holdfény, csillagfény) mögött megbúvó élőlényt. Régebben viszont még nyíltan imádták is őket, s általánosan ismert volt kilétük, munkásságuk, jellemük, hozzánk való vonzalmuk, vagy velünk való ellenséges szándékuk. Bizonyos népek vissza is éltek ezzel az ismerettel, s igyekeztek egyedi hasznot meríteni e tudásból, a helyett, hogy a Világegyetem Teremtőjén keresztül kérték volna e csillagok isteneinek áldását. Sajnos, ez is oda vezetett, hogy az emberiség nem csak a Teremtőtől, de ezektől a fénylényektől is elfordult, elfelejtve őket. Bár hatásukat az asztrológia a mai napig igyekszik feltárni, s ezen ismeretből hasznot kovácsolni. Ennek az ismeretnek azonban már csak halvány árnyéka van a birtokunkban ahhoz képeset, amivel, évezredekkel, vagy évmilliókkak ezelőtt rendelkeztünk.

És elérkeztünk a világunk legritkább közegéhez, az anyaghoz. Minden vágy, minden álom, terv megnyilvánulásának végállomása az anyag, az anyagi világ. Ezt a világot láttuk már fönt, a szellembirodalomban, erről gondolkodtunk, erről álmodoztunk. Oly szépnek találtuk onnan föntről (vagy inkább ott fönt), hogy arra vágytunk, bárcsak felépíthetnénk. Erről daloltunk, énekeltünk egymásnak, Atyánknak. S Ő megalkotta számunkra a lehetőséget, hogy ne csak szellemi szemeinkkel, de lelki érzékszerveinkkel is megtapasztalhassuk az abból fakadó gyönyört, és örömöt, boldogságot, hogy a fönt megálmodott földeket, tengereket, fákat, füveket, állatokat úgy alkothassuk meg, hogy azok életének közvetlen közelről is örvendhessünk. Együtt akartunk élni a társainkkal a megálmodott körülmények között. Azt természetesen nem kalkuláltuk bele, hogy ebbe az álomba sötét árnyak is kúsznak, melyeket nem mi álmodtunk; hogy ebbe a dalba, ebbe a mennyei zenébe a disszonancia hangjai is belezengnek, sőt egy idő után gyakorlatilag élvezhetetlenné teszik azt. Erre csak akkor döbbentünk rá, amikor már elkezdtük megvalósítani csodás álmainkat. Ekkor döbbentünk rá, hogy mit jelentenek a sötét árnyak, mit a disszonancia. Amit építettünk, ő lerombolta. Ha völgyet építettünk, ő mocsárrá változtatta; ahol füvet neveltünk, ő sivatagot; ahol mi fát, ő követ; ahol hegyet emeltünk, ő tűzzel borította, vagy vasfogú hideggel. Máshol meg oly erőssé tette a napsütést, hogy mindent felperzselt vele. Nem! Ezt ott fönn még nem tudtuk. De most már azt tűzzük ki célul, hogy mindezek ellenére emberek maradunk, s hűek maradunk Ahhoz, aki lehetővé tette számunkra, hogy mindezt az Ő segítségével megalkothassuk. Ő megmondta nekünk már ott fenn, hogy az Őshazug szavainak nincs létjogosultsága; de arra kért bennünket, hogy türelemmel legyünk mindaddig, míg ez nyilvánvalóvá válik, ha már számunkra is jól értelmezhető jogalapot teremtett arra, hogy megítélje az Ellenséget: haladéktalanul meg is teszi. Félresöpri azután minden rontott munkáját, és végérvényesen lehetővé teszi számunkra, hogy felépítsük a lelki birodalmakban mindazt, amire vágytunk. Most már minden ellenkező cselekedet nélkül, félelem nélkül, szabadon tehetjük ezt. Ez az építkezés mellesleg sokkal szebb lesz annál is, amit ott fent képzeltünk róla. Ugyanis nem ismerhettük meg minden szellemtestvérünket, s az ő álmaikat. De biztosra vehetjük, hogy közös Atyánk akaratával összhangban, s egymással harmóniában fog mindez történni. Így nem csoda, ha az egész csodának valójában csak apró részleteit ismerjük azon túl, amit mi magunk álmodtunk hozzá. Lesz mit felfedezni a kész művön, s min csodálkozni, gyönyörködni. Az Isten már most gyönyörködik benne. Tudjuk, Ő időn kívül él, és különben is semmit sem alkothatunk mi magunk, amiről az ismeretet, a tudást ne Tőle kaptuk volna. Ő már látja a végét. Mindig is látta, és csodálatos, tökéletes. Ezért is oly türelmes velünk.

Egy kis kitérő

Először arra kell gondolnom, hogy a tömeggel rendelkező, tehát mozgó testek, (akár atomok) nem befelé áramoltatják az étert (vagyis nem mini feketelyukak) hanem kifelé (tehát - úgymond - fehér lyukak). Erre abból következtetek, hogy a bennünket körülvevő éter sűrűsége 1.5×10⁹⁶ kg/m³, az anyagok, sőt az atommagok sűrűsége pedig ennél lényegesen kisebb.

Azért zuhan az egyik test a másikba, mert a kiáramló nagy sűrűségű éter űrt hagy maga után; és ezt az űrt betöltendő: magába szippantja a jóval kisebb sűrűségű, közel lévő anyagot is, és persze a további hiányt távolabbi tárgyak vonzásával és további éter beszippantásával egyenlíti ki.

Tehát az anyag olyan dimenzió-kapu, amelyből a mi világunk felé áramlik kifelé az éter. Elszívni viszont a másik oldalon tudja, ami számunkra az ellen-világ, az anti-világ. Innen nézve képeznek ezek az objektumok "fekete-lyukat".

A fentiből is következik tehát, hogy a "Big Bang" igenis helyénvaló elmélet; csupán módosításokra, kiigazításokra szorul. Például minden egyes (felőlünk nézett) fekete-lyuk egy másik olyan dimenzió-rendszerbe szívja át az egyre gyorsuló étert, amely onnan nézve már "Fehér-lyuk"; s egyben egy helyi "Big-Bang. Vagyis a túloldalon viselkedik úgy, mint itt az atomok, anyag és ezeknek kiterjedt változatai - például galaxisok, vagy egész kiterjedésű világok. A belőle távozó éter itt már lassul.

Az eddig alaposan kidolgozott fizikai (és más) elméletek egytől egyig mind igazak, csupán más-más szemszögből mutatják meg ugyanazt. Ezeket összerakva, egymással szinkronba hozva lehet igazán felismerni azok jelentőségét, és lehet továbblépni. Ettől van az, hogy az úgynevezett "hozzá nem értők" biztososabb kézzel képesek kezelni az újdonságokat, és látnak bele az összes "el nem fogadható, fizikailag még nem értelmezhető" elméletekbe, s képesek csodálatos új dolgokat alkotni.

Nem egy "nagy-Bumm" volt, hanem folyamatosan, újabbak és újabbak jönnek létre, és ugyanígy nyelődnek el.

Tehát a Világegyetem bizonyos értelemben tágul is, meg nem is; de vannak olyan részei is, amelyek épp a mozdulatlanság pillanatában leleddzenek. Ettől van például az, hogy a különféle világokban oly különlegesen eltérő idődilettációkkal találkozhatunk. (Ezekről a Védák is beszámolnak, de kísérleti úton is tapasztalhatták, nem csak a Bermudák környezetében, de a Himalájában, az Antarktisz alatt, és a második világháború alatti amerikai időutazási kísérletek alatt is). Ezekről még sokat kell megtudni. A többi hasonló esetekkel együtt kell vizsgálni, és tanulmányozni őket.

A jellemrajz részletezése

Most pedig tekintsünk bele abba a 12 szintes emberi jellemrajzba, amit az elején ígértem. Itt mindjárt meg is kell említenem, hogy a fent leírt 12 szintű világszerkezet az Őshazug munkájának következtében lényegében 24 szintűre nőtte ki magát. A fent vázolt 12 szint az anyagi dimenzió legalján áttükröződik a démoni világok 12 szintjére. Ennek szerkezete hasonló a fentihez, csupán negatív előjellel. Ezért van az, hogy itt a földön lehet mennyország is, de még itt a pokol is. A pokolnak is van 12 szférája, de annak szellemi rétegét már megszüntette az Isten. Ezt a Mennyei Királyság felállításával Mihály főangyal közreműködésével hajtotta végre. Ettől kezdve démoni dimenziók lényegében már csak az öt lelki dimenzióban léteznek. Ennek szerkezetéről azonban itt most nem kívánok szakvitát nyitni.

Az állati szint

Tekintetünket szegezzük inkább arra a legföldhözragadtabb emberi szintre, amelyre a vázlatunkban úgy utaltunk, hogy állati szint, vagy egyes szint.

Ez az emberi csoport annyira az anyagtól függ, hogy gyakorlatilag mást nem is tesz, mint megszerzi teste fenntartásának anyagi szükségleteit, majd felhasználja azokat. Napjai félelemben, állandó hiányban, tartalékok nélkül telik. Fél a következő naptól. Fél meghagyni a javaiból, mert a sorstársai ellopják tőle az éj leple alatt. Inkább magába tömi, vagy elissza. Holnap majd újra elindul, s beszerzi azt, amire a testének szüksége van. Szellemisége gyakorlatilag nincs. Abban merül el, hogy ismeretet gyűjt szükségleteinek beszerezhetőségéről, és legfeljebb a társaival megosztja – bár ez utóbbit már nem szívesen, hiszen így feltárja beszerzési forrásait, s így csökken az esélye az életben maradásra, viszont annak is csökkenti így az esélyét, hogy tőle lopva szerezze meg társa azt. E kettőt optimális egyensúlyba hozva mond el, s tart vissza bizonyos információkat. Esetleg még közösségbe verődve szidják azt a társadalmi szerkezetet, rendet, amiből kipottyantak. Azt mondják: a társadalom kivetette őket. Pedig egyszerűen csak az a sorsuk. Korábbi vágyaik megnyilvánulásának lett ez a következménye. Hisz ők valójában a különféle társadalmak számkivetettjei. A hindi társadalmi szerkezet úgy utal rájuk, mint érinthetetlenekre. Hajléktalanok, mélyre süllyedt bűnözők, alkoholisták, bizonyos néprétegek (mint pl. cigányok, puerto-ricoiak, négerek egyes rétegei) lesüllyedt, talajt vesztett szenvedélybetegek, vagy más mentális betegségben szenvedők, akik megtagadták a társadalom segítségét. Segíteni igazából nem lehet rajtuk, napi ellátásukhoz lehet legfeljebb egy bizonyos szinten hozzájárulni, de meg kell számukra hagyni a szabadságot ahhoz, hogy nap, mint nap ők küzdjenek meg a betevő falatjukért (és legtöbb esetben a mámorító italukért). Sohasem lesznek igazán hálásak érte. Makacsságuk, szenvedésük, és lealjasult lelkiviláguk azt igyekszik éreztetni velük, hogy sosem ők, hanem minden esetben mások – főleg maga a nagyhatalmú társadalom – hibás azért, hogy ők ilyen helyzetbe kerültek, ilyen sorsra jutottak.

Ennek ellenére természetesen – mint minden egyéb emberi csoportot is – úgy kell elfogadni őket, ahogy vannak, tudomásul kell venni, hogy az ő sorsuk a szenvedés, és ezért egészen természetesen igen hálátlanok. Ki az a bolond, aki képes vígan szenvedni. Nagyon kevesen lépesek csak felemelkedni közülük. Látva ezt az erőlködést, már lehet ésszerű módon segíteni rajta, de nem szabad ostoba módon olyan támogatást nyújtani, vagy kínálni nekik, ami nem, hogy nem emeli, de még mélyebbre süllyeszti őket. Teljesen felesleges egy lezüllött alkoholistának, vagy betörésből élő cigánynak havi segélyt adni azért, hogy még az nap elverje a kocsmában, s másnaptól még aljasabbul, még mélyebbről folytassa. Meg kell találni egy olyan középutat, ahol ők még kiélhetik állati hajlamaikat, de ezzel e tevékenységükkel alig, vagy egyáltalán nem zavarják emberi és biotikai környezetüket. A természetben viszonylag jól érzik magukat, de egy bizonyos minimális ellátásra szorulnak. Ezt biztosítva számukra, gyakorlatilag megszüntethető az a rendszeres konfrontáció, amely ma annyira jellemző az egyes szintű emberek és a társadalom egyéb részei között. E szint fő eleme: a föld.

Rabszolgák

A kettesszintű emberek a rabszolgák. Ők olyan értelemben még közel állnak az állati szintűekhez, hogy félelemben élnek, és életük célja továbbra is a testük fenntartása. Igazi emberi céljuk még nekik sincs. Kivéve azt az elenyésző néhányat, akik azt tűzik ki célul, hogy kitörnek ebből a rabszolgasorsból, és megpróbálják felépíteni azt az egzisztenciát, amelyben már nem mások parancsolnak nekik életük minden percében, hanem egyre inkább ők határozhatják meg, mit tegyenek. Ez lesz a következő szint. E rabszolgák tehát félelemből más embereket szolgálnak, és az életük teljes mértékben tőlük függ. Lehet, hogy manapság már fizetést kapnak a munkájukért, azonban nem tudják, hogy kell a rendelkezésükre álló pénzt helyesen felhasználni az életük vezetése folytán. Akár csak az állati sorban élők: a kapott pénzt azonnal igyekeznek elkölteni; nem biztosak benne, hogy az még más nap is rendelkezésükre áll. Valójában félnek a pénztől, félnek az élettől. Tulajdonképpen még nem emberi célok, hanem őket is csupán állati ösztönök tartják életben. Ezért az életért dolgoznak éjt nappallá téve. A munkaadójuk, akiktől teljes mértékben függnek: az istenük. Egy szavára, egy füttyentésére ugranak, s lesik az óhaját, mint valami jól nevelt ebek. Nem felemelő érzés ilyen megalázottnak lenni, de ezt ők természetesnek veszik. Örülnek, ha a 'főnök' füttyent, mert az azt jelzi, hogy elismeri őket, s így az nap is lesz mit enniük. Szellemiségük alacsony volta nem teszi lehetővé, hogy felismerjék: valójában többet keresnek az átlagnál, s ennek ellenére, mégis egyik napról a másikra élnek, tengetik életüket.

A kettesszintű ember fő eleme a tűz.

Vágy-rabszolgák

A hármas szintű embertípus őseleme a víz, tevékenysége az ok-okozati összefüggések világának, a kauzális birodalomnak a hatása, irányítása alatt áll. Ez a fajta ember a saját vágyainak a foglya, rabszolgája. Már fölismerte, hogy nem szükséges minden áron mások ostoba vágyainak élni, hiszen munkája eredményéből egyedi egzisztenciát építhet föl. Lehet saját lakása, körülveheti magát számára tetszetős tárgyakkal. Minél csillogóbbak, annál jobb. Rájött, hogy a pénzéért gyakorlatilag bármit megkaphat, amit csak szeme-szája kíván. Itt meg kívánom említeni, hogy az anyagi vagy lelki birodalmakban a jó és a rossz vezérelte elemek összekeveredve találhatók. Így az itt leírásra kerülő embertípusok természetszerűen nem jók, vagy rosszak, gonoszak. Minden egyes szinten megtalálhatók az adott elem jó, illetve gonosz megfelelője is. Másfelől viszont minél közelebb vagyunk az anyaghoz, annál nagyobb valószínűséggel tud megnyilvánulni a helytelen szándék, a gonosz cél. Napjainkban egyébként e lelki birodalmakban a gonosz az uralkodó tendencia. Ez azonban minél anyagibb közegbe kerül, annál erőteljesebben érezteti a hatását. Épp így, minél közelebb kerül a szellembirodalomhoz, annál inkább ritkul a hatása. Az éppen tárgyalt harmadik szintű embertípus tehát az a középpont, ahol ez az egyensúly felállítható. Önnön vágyaink ugyanis kétirányúak lehetnek. Vonatkozhatnak arra, hogy a testünk és érzékeink számára mit kívánunk birtokolni, és fenntartani; de vonatkozhat mások jólétére, vagy éppen az Isten közvetlen vagy teremtményein keresztül, közvetett szolgálatára is. Így valójában a hármas típusú embercsoport az a terület, ahol jól lemérhető a jóság és a gonoszság aránya. És amint tapasztalhatjuk, a gonoszság e tekintetben óriási tért hódított. Gyakorlatilag a társadalmak vezetőségi berkeiben, a törvényhozásban, a vallásban, és az általános gazdasági szemléletben egyaránt uralkodó szerepet játszik. Igen: világunkat a Gonosz irányítja. Így van ez immár mintegy ötezer éve. Előtte a kettő még viszonylagos egyensúlyban volt. Mára ez az egyensúly sajnos felborult, s ezért félő, hogy amennyiben nem teszünk semmit, akkor az a világunk pusztulásához vezet. De szerencsére teszünk ellene. Ez az írás is ezt a tevékenységet támogatja.

De térjünk vissza a vágyak rabszolgáihoz. Ők az a szorgalmas dolgozó és vállalkozó réteg, amely a kitűzött cél érdekében akár halálra dolgozza magát. Akár önirányú, akár mások felé forduló; úgy látja, hogy munkája eredményét fizikális anyagi jellegű tárgyak halmozásával oldhatja meg. Dolgozik, ad-vesz, épít, tervez, szervez, kutatásokat végez főleg a fizikai és más természettudományok körében. Azt kutatja, hogy az anyagot és az energiát, a logikát hogyan hajthatná uralma, hatalma alá. Ebbe a rétegbe tartoznak a karrierépítő szinglik, az egyre nagyobb hatalomra törekvő férfiak, vagy azok, akik sokat dolgoznak azért, hogy különféle karitatív szervezeteket, vallási intézményeket anyagilag támogathassanak. Ide tartoznak többek között a nagy technikai feltalálók, iparmágnások és bankárok. Kicsik és nagyok, akik mind-mind arra törekednek, hogy az anyagi birodalmat minél kielégítőbben az uralmuk alá hajtsák. Nem ők akarják azt szolgálni még csak nem is a velük való harmonikus együttműködés lehetőségét keresik, hanem le akarják azt igázni, hogy a természet erői és tárgyai szolgálják a továbbiakban őket. Mintha eddig is nem így működött volna! Csakhogy ehhez megismerni kellene a természetet, és nem leigázni.

Önmagában természetesen a fönti törekvés sem helytelen, hiszen rávezeti az embert arra, hogy mit is jelent a természet fölötti bölcs uralom. Ezen emberi szint végének elérése azt is jelenti számukra, hogy földereng bennük vágyaik megvalósításának helytelen iránya, helytelen módja, eszköze. Rádöbbennek idővel arra (már aki), hogy jóllehet a vágyuk – vagyis, hogy az anyagi természetben éljenek, s élvezzék az általa nyújtott materiális előnyöket – nem elítélendő; de nem valósíthatja ezt meg úgy, hogy ezzel teremtménytársaiknak ne gáncsot vessenek, vagy ettől a természet erői kárt ne szenvedjenek, méltóságukon ne csorba essék. Mindezt felismerik, s ezzel összhangban lévő cselekedeteket produkálnak; elérkeznek a negyedik szintre.

Isten-keresők

Ezen a szinten – ugyan még hibákkal teli módon, de – kilépnek önnön materiális vágyaik börtönéből. Felszabadulnak az örökös szerzés kényszere alól. Érző lényekké válnak. Fő lelki dimenziójuk is az érzelem. A feldolgozott, logikusan megrágott információt már nem racionális, hanem inkább érzelmi alapokon tárják fel, s hagyják, hogy ezen érzelmek vezessék az életüket. Már képesek arra, hogy megvessék a pénzt, éppen ezért lényegesen bölcsebben is tudják felhasználni azt. Már nem éreznek kényszerítő erőt arra, hogy minden áron minél többet keressenek belőle. Már tudják, hogy a létük nem a pénztől és a pénzen megvásárolható javaktól, tárgyaktól függ. A pénzt pontosan arra költik, amire az kitaláltatott. Egyrészt fedezik a segítségével a felmerülő szükségleteket – és már nem a vágyaikat elégítik ki vele –, másfelől viszont igyekeznek minél hatékonyabban mozgásban tartani vele környezetük gazdasági szerkezetét.

Szorgalmasak, sőt kiemelkedő szorgalomról tesznek tanúbizonyságot. Már csak ezért is összetűzésbe kerülhetnek a környezetükkel – nem is beszélve a pénztől és javaktól elrugaszkodott gondolkodásmódjukról, melyet a náluk alacsonyabb szintűek nem értenek, s ezért megvetnek. Míg a hármas szintűek a föld lakosságának úgy 75- 80%át teszik ki, addig a fordulóponton túliak alig az 5- 6%át. Igen kevesen vagyunk a földön (én is közéjük tartozom), és igen elszigetelt helyzetben élünk. Ettől eleinte szenvedünk, de miután egyre magasabb megértés birtokába kerülünk, egyre inkább képesek vagyunk magunkat túltenni azon, hogy környezetünk értetlenül, érzéketlenül, sőt ellenségesen tekint ránk. Igen sok fajta jellemhibával lépünk erre a palettára, és óriási lehetőségünk van arra, hogy itt ezeket az ellenséges környezetben lépésről lépésre ledolgozzuk, feldolgozzuk. Szenvedésünk alapja a felerősödött érzelmi szintünk. Nagyon erősen tudunk szeretni, de ugyanilyen intenzitással is gyűlölünk. Természetesen már nem a jót gyűlöljük, mint a mélyebb szintűek. Persze itt is van még gonosz, így ő természetesen az ellenkezőjét érzi, mint mi, de ezen a szinten már nincs olyan hatalmuk, mint az alsóbb régiókban. Viszont épp elég gátló tényezőt jelentenek ők a pozitív gondolkodású egyének törekvéseinek útjában. Gyakorlatilag évekre, évtizedekre képesek leblokkolni munkásságukat, vagy annak környezetünkre gyakorolt jótékony hatását.

Életünk feszültségét tehát az anyagtól elrugaszkodni igyekvő, szellemi gondolkodás felé törekvő érzelemvilágunk és a bennünk maradt, lentről még magunkkal cipelt hibák összecsapása alapvetően is generálja. Ha azonban még a gonosz erők tudatos csapdájába is landolunk; akár az elme-problémákig is fokozódhat az elkeseredésünk, létjogosultságunkért vívott harcunk, másokon való segíteni igyekvésünk, isteni szolgálatunk. Igen! Mi már egyértelműen a Teremtő felé nyújtjuk ki a kezünket, s tárjuk ki a szívünket. Azonban magunkkal hozott, hátunkon cipelt hibáink, tökéletlenségünk még óriási űrt tartanak nyitva ebben a csatornában. Azonban tudjuk, hogy minden szenvedésünk ellenére előbb-utóbb eljutunk Hozzá, és idővel hibátlanul szolgálhatjuk Őt. Ezt a szolgálatot eleinte még e földön élő teremtményein keresztül képzeljük el, így célkitűzéseink között olyan nagy kaliberű találmányok megvalósítása, felfedezések, kutatások eredményeinek a társadalmak javára való felhasználása szerepel, amely az adott környezetünk érző lényeit közelebb emelhetik Teremtőnkhöz, számukra kedvesebb, kiegyensúlyozottabb, szeretetteljesebb életet nyújthat annál, amit éppen élveznek. Már látjuk, hogy Teremtőnk hogyan kívánja kiirtani közülünk a Gonoszt, s egy békésebb, egy tökéletesebb világ felépítését bízza ránk. Mindenáron szeretnénk valamilyen formában részt venni ebben a folyamatban. Eleinte még csak halvány sejtésünk van arról, hogy személy szerint hol is foglalhatunk helyet ebben a munkában, de idővel egyre tisztul az a kép, amelyben mi hasznos munkánkat végezzük. Tehetségünk, érdeklődési körünk, kutatási eredményeink segítségével mutatja meg nekünk szerető Atyánk, hogy miként vehetünk részt a munkában, amelynek eredménye annak az álomnak a megvalósítás lesz, melyet már, mint angyalok elképzeltünk – még gonoszságtól mentesen. Lassan-lassan elkezdünk visszaemlékezni arra az állapotra, amelyet az égben betöltöttünk. Előrehaladva lassan-lassan betölti elménket és szívünket az az út, amelyet egy ideig végigjártunk. Lassan-lassan feltárul előttünk az a vágy, amely ide, az óceán sötét mélyére vezetett bennünket. Lassan-lassan felfedezzük azokat a hibákat, tökéletlen jellemvonásokat, amelyek miatt oly sok helytelen döntést hoztunk. Felismerve ezeket, már pontosan tudni kezdjük, hogy mik ellen kell küzdenünk. Rájövünk, hogy nem test ellen van nekünk tusakodásunk, nem embertársaink ellen kell fölvennünk a harcot, hanem a bennünk bújó, tökéletlenségből fakadó gonosz démoni romboló erők ellen. Az ellenség nem körülöttünk van, hanem bennünk. A körülöttünk lévő ellenség csak oly mértékben tud megbántani, feltartani bennünket, amennyire mi azt engedjük. Már pedig engedjük, mert vágyaink megvalósítása folytán tökéletlenekké váltunk. Azonban ez a tökéletlenség még helyrehozható, mivel megnyilvánulásunk is megromlott megnyilvánulásokból fakadt. Azonban az a lélekszikra, amelyet körülvesz ez a sokdimenziós mocsok: tiszta. Csak elnyűtt, elszennyeződött ruháinkat kell ledobálnunk magunkról. A Gonosz csak ebbe markolhat bele, ebbe kapaszkodhat, s így rángathat bennünket; s rángatni is fog mindaddig, míg ezekhez a rongyokhoz foggal-körömmel ragaszkodunk. Rádöbbenünk tehát, hogy ezektől a ruháktól kell megválnunk ahhoz, hogy Istenünk és Atyánk előtt helyeselt állapotba kerüljünk. Így láthat meg bennünket teljes és tökéletes ragyogásunkban. Mi is csak úgy láthatjuk Őt, ha szemünk elől eltoljuk a homályt, a fátylat, amely torzító látást nyújt. Ez a fátyol itt van a szívünkben. Igen nehéz megválni tőle, de a szint végére már megtanuljuk, hogyan kell.

Istent szolgálók

Az ötödik szint lesz azután az, amely végképp alkalmassá tesz bennünket arra, hogy levessük elrongyolódott, és bepiszkolt ruháinkat, s helyette újakat és tökéletesen tisztákat öltsünk. Ez a szint az emberi öntudat emelkedő szintje. Itt már lényegében fölötte állunk minden anyagi, energetikai törvénynek, szükségletnek. Már egyáltalán nem függünk tőlük.

Az ezen a szinten élők még elenyésző mennyiségben vannak jelen a földön. Ők varázslók, magas szellemiségű személyek, vallásvezetők, vagy olyan magas szintű gondolkodók, művészek, akik a társadalomra, vagy annak részeire igen nagy hatást gyakorolhatnak. Sajnos, ez negatív irányba is igaz – ez a gonoszság legszélső dimenziója –, de itt már lényegen kisebb hatalommal bírnak e gonosz erők, mintsem az anyagi birodalomban. Ennek ellenére, éppen magas szellemiségük miatt, még sokakat képesek a szélhámosságukkal becsapni, de mivel isteni támogatást már nem kapnak, így viszonylag kevés kárt okozhatnak.

A jó irányba haladók azonban ezen a szinten már jól tudják kezelni a magukkal hozott hibákat. Ezek nagy részét már a negyedik szint elhagyásakor maguk mögött tudhatják, de még itt az ötödiken is található belőlük. Mindazonáltal már igen kicsi az esély arra, hogy ezek a hibák olyan csapdába csaljanak bennünket, amely idővel tudatosan a Gonosz oldalára állíthatna minket. Ha ennek az esélye a nullára csökken – isten megítélése alapján –, akkor lehetőségünk nyílik arra, hogy levetve lélek-burkainkat, a hatodik szintre lépjünk, ahol már szellemszemélyekként élhetünk.

Az ötödik szint őseleme tehát az éter: a határfelület és a hangulat dimenziójának eleme. Mivel azonban a Gonosz a szellemi birodalmakból végleg ki lett tisztítva – le lett taszítva a lelki birodalmakba –, már nem vihetünk ki az éterből semmi olyat, ami akárcsak egyetlen szellemszemélyt is arra csábíthatna, hogy istentől elrugaszkodott, egyedi vágyat ébresszen önmagában. Valójában ezt már nem is teheti meg egy sem. Saját akaratukból kifolyólag már mindegyik szellemszemély kizárólag a Teremtőt óhajtja szolgálni; az Ő teremtésművének egységén és tisztaságán kíván munkálkodni: bárhol is foglaljon helyet a felső hét szellemi szinten.

Ezekről a szellemi szintekről még keveset tudok. Sok kutatást igényel még ennek a feltárása, de a vázlatban felsoroltak bizonyos mértékben önmagukért beszélnek.

Terv-lények

A hatodik tudatszint tehát a terv-szint. Ez azt jelenti, hogy mivel az itt élők állnak legközelebb a lelki dimenziókhoz, ők képesek arra, hogy pontos tervek előkészítésében segítsék a földön azokat, akik az isteni terv megvalósítása érdekében munkálkodnak – éljenek azok bármely szinten. Természetes, hogy az illető lelki szintű támogatott minél magasabb lelkiséggel bír, annál jobban felismeri ezt e tervet, s annál hatékonyabban képes elfogadni a neki nyújtott segítséget.

Szükség esetén azonban a hatodik tudatszinten élő terv-szeráf maga is lelki, anyagi testet ölthet itt a földön, hogy személyes jelenlétével tudja támogatni azt a személyt, szervezetet, vagy egyéb emberi csoportot, amely az általa megalkotott tervet meg kívánja érteni, vagy tevékenységéhez fel kívánja használni. Egyes vallásvezetők erről a szintről érkeznek hozzánk. Továbbá bizonyos szintek, vagy a Mennyei Királyság egyes királyai előélete is innen indulhatott, hogy a földre inkarnálódva részben óriási segítséget nyújtson helyi környezetének, részben viszont a még meglévő hibáit ledolgozhassa itt bizonyos típusú szenvedések árán.

Cél-szeráfok

Eggyel magasabb – hetes – szinten élnek a cél-szeráfok. Ők, minthogy már szellemszemélyek, semmilyen módon nem ragaszkodnak a fizikális testhez, mégis lehetnek még olyan hibáik – amennyiben emelkedés révén nyerték el helyzetüket – amelyek ledolgozásához még bizonyos ideig földi tartózkodásra van szükségük. Ez ugyan önmagában még nem ok arra, hogy leszülessenek a földre, de ezt összekötve egy bizonyos isteni célkitűzés földi megvalósításával, leszállhatnak még közénk. Másfelől viszont a hetedik szinten élő, de még hibás személy számára gátat jelent a hibája ahhoz, hogy magasabb szintre lépjen. Így célszerű ezirányú szükségletét összekapcsolni egy isteni hivatás földi végrehajtásával. Az így hozzánk született ember már teljes mértékben szellemi gondolkodású. A fizikai testét fenntartja, de nem aggódik érte, már egyáltalán nem függ tőle. Csupán azért van rajta, hogy az emberek lássák őt. Akkor válik meg tőle, amikor akar. Szükség esetén ezt meg is teszi. Nagy valószínűséggel erről a szintről érkezett Jézus Krisztus, Buddha, Krisna legutóbbi inkarnációja (kb. 5000 éve) során, vagy Srilá Prabhupada, vagy a csodákat végrehajtó szentek némelyike. Mindnyájan igen nagy segítséget nyújtottak abban, hogy a haldokló igaz vallást fölélesszék, és megbüntessék azokat, akik Isten földi szolgáit jogtalanul bántalmazták.

Ennél föntebbi szintről már alig tudni valamit itt, a negyedik szinten, így ezekről most nem írok többet. További kutatások tárgyává teszem őket, amikor már az általam megtervezett "virág-rendszer" olyan stádiumba jut, hogy ezt hatékonyan megtehetem.

Spirituális dimenziók szintjei.

Egy másik jellegű csoportosítás lehet még a következő:

1. szint: élettelen anyagok szintje

2. szint: öntudatlan élőlények szintje

3. szint: öntudattal rendelkező intelligens élőlények szintje. Céljuk, hogy képessé váljanak különbséget tenni jó és rossz között. Akkor válik teljessé az életük és reinkarnációs rendszerük, amikor végérvényesen meghozták orientációs döntésüket. Tetteikkel, gondolkodásukkal és érzelmeikkel egyaránt megmutatták a Mennyei Bíróságnak, vagy Világok Tanácsának, hogy ők egyénenként kit óhajtanak szolgálni: önmagukat vagy másokat. Amennyiben jellemüknek mintegy 90%-ában még önmagukat szolgálók, úgy a következő spirituális dimenziójukba, mint ilyenek fognak beleszületni, vagyis a lelkük ily módon fog dimenzió-ugrást végrehajtani. Amennyiben azonban elérték, hogy jellemük, tetteik, gondolataik, érzéseik fele már egyértelműen mások jólétének javítása, mások szeretete felé irányul, úgy ők egy úgynevezett másokat szolgáló orientációról tettek nagyfokú tanúbizonyságot. Következő lelki életük egy dimenzió-ugrás révén a másokat szolgálók valamely világába inkarnálódik.

4. szint: az együttműködés megtanulásának szintje. A negyedik spirituális szinten élők a harmadikon élők számára már nem láthatók. (Az ő bioritmusuk periódusa sokszorosa a miénknek, egy oktávval magasabb, így mi az ő számukra átjárhatók vagyunk.) Az ezen a szinten élők számára azt kell megtanulni, hogy hogyan lehet a leghatékonyabban együttműködni egy közös cél érdekében úgy, hogy azt mindenkinek a saját lelkiismeretében helyesen felépített szabályozás késztesse, és ne kelljen központi parancsok alapján cselekedni. Mindenki a saját képessége, érdeklődése, szellemi szintje és vágya alapján járul hozzá a közösség munkájához. Ez a munka mellesleg már nem a saját testünk fenntartása (ez automatikusan velejár a tevékenységünkkel), hanem más intelligens népek, világok fejlődését segítjük. Ezen a szinten a kommunikáció már teljes mértékben egy telepatikus módszernek, az ennek a szintnek megfelelő magas szitjével érhető el. Így lényegesen hatékonyabban vagyunk képesek megbeszélni egymással azt, hogy amit végrehajtani tervezünk, minden érintett félnek javára válik-e, vagy bizonyos kiigazításokat kell benne alkalmaznunk. Ezzel a módszerrel kommunikálhatunk a hármas szint lényeivel is, ha erre szükségünk van. Ők ugyan konkrétan nem értenek bennünket (ezért bizonyos kiegészítő módszereket kell itt alkamazni), de mi egyértelműen értjük őket, s hatékonyan tudjuk támogatni helyes irányú törekvéseiket. Ezen a szinten már sokkal magasabb intelligenciával és lényegesen magasabb rendű tudásasal rendelkezünk. Képesek vagyunk a fénysebességnél sokkal gyorsasbb utazásra, az éter energetikai felhasználására, a Galaxis egy életen belüli, többszöri beutazásra, és egy-egy élet lényegesen hosszabb, mint a hármasoké (akár több ezerszerese, vagy még több).

Az önmagukat szolgálók is kialakítanak egy negyedik spirituális dimenziót, de ez már nem fogja zavarni a Világegyetem további fejlődését, már nem árthatnak neki. Ők a saját világaikban – főleg vízi világaikban – egy igen szoros hierarchiai rendben fogják szolgálni az illető világ épp aktuális urát, s így tudatlanul a Világegyetem rendjét. Számukra ez valójában nem minősül szenvedésnek, holott a mi szemünkkel mérve ez lényegében a pokol. Mindenki az épp fölötte uralmat gyakorló szeszélyétől, vagy kegyétől függ, folyamatos rettegésben él, és lényegesen gyakrabban cserél testet (vagyis fájdalmasan hal meg és ugyanilyen fájdalmasan születik újra), mint a másokat szolgáló orientációban élő dimenzió-társaik. A két orientáció közt a kapcsolat igen minimális, és nem is sokat tudnak egymásról. Az önmagukat szolgálóknak ez a legfelső spirituális szintjük. Nekik nincs miért, és nincs hová tovább fejlődniük, mint a további dimenziók leírásából ez valószínűlek ki is tűnik.

5. szint: a teremtésmű megismerésének szintje. Ez az a szint, ahol már az egész teremtett Világegyetemet képesek leszünk hatékonyan tanulmányozni. Bár hozzá kell tennem, hogy teljesen megismerni természetesen sohasem leszünk képesek.

6. szint: az isten ismeretének szintje. Ezen a szinten a Világegyetem számunkra szükséges részét már viszonylag jól ismerjük, azonban az Isten személyét, szándékát, ránk és másokra vonatkozó akaratát ezen a szinten tárjuk fel, tárja fel számunkra az égi Atyánk teljes terjedelmében. Itt értjük meg igazán (bár itt sem teljes tökéletességgel), hogy miféle gondolatok és gondolathalmazok alkották a világot, alkottak bennünket és intelligens, valamint félintelligen és öntudatlan társainkat. Innen már egyenesen fölfelé ível az utunk, vissza az Ő közvetlen szolgálatába, és egy örökké tartó, további tanulás felé. Az jelent ugyanis örökké tartó életet, hogy megismerjük Őt, és akit elküldött, a Szót, vagyis, önmagunkat, mint Isten apró részeit.